Adj egy pillanatot!
Adj egy pillanatot!
S nem forog már az idő-kerék,
állnak az óramutatók,
tartályában a fehér homok elég...
Veled vagyok.
Adj egy pillanatot!
S szerenádod ma értünk üzen,
Késői tavasz
Mint mikor ködpalást suhan át a csúcsokon
lelked minden titkát bebarangolom és
túl az árnyakon, az ágyadon hagyom....
Nem akarok már mást, csak fényt és vágyat,
Az utolsó tánc ( Miriam versére íródott )
Szívemen morc félelem-páncél,
előgyötörted jég-karmaim.
Megtorolni vágynék, de a cél
átrebbenni lét-fájdalmain
perceiknek, miken osztoztam
hívő, vádló, kétkedő Veled.
Fenn és lenn -Szárnyalás -> zuhanás- (a '80-as évekből)
Ó, mélységes magasság!
Szabadság gyönyörében fürdő madárság!
Te! Parányi földszelet!
Nem bitorlod testemet!
Leráztam bilincsedet!
Nem vagyok többé rabod!
Új szeretőm ölel: Égbolt!
Leheletére szomjazom
Kinek vigyázó szavain nevelődtem,
Aki nyelvemen méz volt, s kinek belőlem
számtalanszor csak keserves jajszó jutott,
hiába kántálta: Életem! Légy nyugodt!
Ellene lázadtam én, s az akkor ellen,
Ha mindent elvesztek
Ha mindent elvesztek,
Veremlakó leszek.
Erdőnek mélyén
Egy mély vermet
keresek.
Ott meghúzom magam
távol a sötéttől,
Föld-anyám méhe
megvéd a hidegtől.
Naphosszat bírom majd
Életem felénél...
Életem felénél már jogosan kérded:
"Miért élsz, ha léted ennyire céltalan?
Célok, elvek nélkül mit sem ér az élet.
Lásd be: egész valód kudarc, boldogtalan!"
Talán igazad van, ennyi az életem
