Jelentés egy női haditudósítótól (Vonulnak a varjak)
A Fekete Hadsereg elhagyja városom,
Fehér-tábornok kemény parancsát nem hallják:
-Maradni még! Hisz a házak közt a FAGY oson,
berúgva gyenge, szúette tölgykapuk alját.
Csepp-rezdülések
Időbe növő fát rajzolok,
belesimulok ág-bogába.
Engem soha senki meg nem
találhat, lényegem titok.
Nem vagyok kezdet,
Nem vagyok vég.
Mondják Isten teremtett-,
mellém ül majd egyszer
Hozzáadtalak a figyelőlistámhoz...
Feláldozhatók(?)
Odvas tölgyfa száraz ágán
jó atyánk, a Véletlen ül.
Múltunk izzó emlék-máglyán,
életfilmünk elénk vetül.
Kockái fakulók,
üres papírhajók...
Sámánunk, a jó Véletlen
fel-felszítja a parazsat
Van egy ország
Van egy ország,
ahol álmomban jártam.
Ez az ország,
ahol arcomba vágtad
a magad arcát.
Te vagy otthon benne,
nekem el kell mennem
tovább...
oda, hol szép álmok várnak rám.
Van egy ország,
Portál-szonett
Engem oly sokszor porba sújtott Isten,
mégis a létem jókedvű, vidám,
megfizettem azt, mit nem kaptam ingyen,
s már ellenségeimmel sincs komoly vitám.
Megbékéltem. Szelíden tűröm sorsom,
