A bokaficam győzelme
A laposan felkészültem,
B etartottam a szabályt.
O lajágért mindenképpen
K üzdeni kell, nem vitás.
Feláldozhatók(?)
Odvas tölgyfa száraz ágán
jó atyánk, a Véletlen ül.
Múltunk izzó emlék-máglyán,
életfilmünk elénk vetül.
Kockái fakulók,
üres papírhajók...
Sámánunk, a jó Véletlen
fel-felszítja a parazsat
Élet-lánc ( Noémi unokám ma végre megszületett!!! :) )
Megérintett a világ
szépséges rendje.
Apró,kinyílt kéz-virág
öntudatlan rezzent,
felém hajolt, végtelen-
spirálja súrolt,
egyetlen pontban élet-
láncához kapcsolt.
Új sors született.Részem
Toribá felett az ég
Toribá felett beborult a ég.
Ragyogó fénye nem aranylik fel,
nem villan benne reményteli jel.
Kihűlt a napsugár, hideg, mint a jég.
De tavasz közeleg, nyílik a világ,
Elmúlt? Vége?
S zigetre leltem, nem is olyan régen.
I llatozó fái bódítottak el.
C sellengtem köztük szűzies fehéren,
Nem tudom, kié a versem
Hogy az én kezem ki vezérli,
ha verset írok, nagy titok.
Új csodákra érzek, vagy régi
rozsdás nagy kapukat nyitok,
ahonnan ódon hangulattal
lelkembe szivárog a láz,
Csak nézlek...
Szemeink közötti gondolathídon
pihen a pillanat mozdulatlanul.
Melengető tüzét magamba hívom,
ahol a két lángnyelv játékot tanul.
Pörögnek, forognak szikraszív körül,
A hulla(részeg) - ki az a Poe?
Egyszer, már nem mostanában, üldögéltünk a kocsmában
Félig üres poharak közt tétovázott két kezünk.
Fejünk lógott, egyre lejjebb, nem forogtak már a nyelvek,
Alakulunk...
A szerelmünk: Luca-széke,
lassan épül, alig készül,
ám az érzés szívem éke,
titkon mélyül, csöndben vénül!
Még nem tudom, hogy „örökre”,
de már érzem, hogy „talán”,
hozzád bújok örömömbe’
