A gyönge test, padbörtönébe zárva,

vergődik, ám a képzelet, ha fut,

tollasodik majdan repítő szárnya,

Az enyves kezek esküre emelve,
ráncot vet így a begombolt zakó.
A szabványszöveg jól elmondható:

Úgy emlékszem, hogy voltam kisgyerek,

Fejem fölött a három szilva ág,
most oly levéltelen, kopár, halott.
Már egyre hosszabbak az éjszakák;