Tóth Árpádhoz

Haász Irén képe

 

Előtte már hamvassá vált az út,
s árnyakkal zuhant teste át a parkon,
hogy rásimítson babérkoszorút,
holt, nagy  költők díszét a túlsó parton,
hol idő sodrán remegő fényként
parázslik, lobban lírája szépsége;
s ő szelíden lebegő szellemlényként,
csipkelődő humorával nézze…

Szépség, szelídség csendes áhítata
burkolta gyolcsba féltőn szavait,
s gondolatait, melyek mint kisbaba
ámulják egyre rímsugarait.
S álmodozva, napkeltéktől igézve,
mely szikrákat szór szét  a Körúton,
s csókot lop dolgos munkáslány kezére;
- lelkemben őt már oly közel tudom,

mint ég csillagai sosem lesznek,
mert közöttünk, s köztük túl mély az űr;
de lélektől lélekig hidat vertek
már versei; s szívemben remény gyűl,
apró cseppekben, mint a gyöngyszemek,
hogy másoknak is e hídon visz útjuk;
s hogy e költői, közös őrhelyen
talán egymást is elfogadni tudjuk…

1
Your rating: Nincs (2 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 3 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

.

Összes vers

Összes vers : 6600

Összes próza

Összes próza : 424

Összes kép

Összes kép : 1042

Összes hangos vers

Összes audio : 39