A ripacs

Néha bizony - nem tagadom, de alkalmomadtán -

elájulok önmagamtól verseim hallattán.

Ilyenkor a földre rántom önmagam, s a lábam

polcolom felhők fölé, hogy többet ne is lássam,

hideg szélként süvítek belekapva hajamba,

s orkánként bömbölök, így: EZ LESZ ELSZAVALVA?

 

Néha bizony - nem tagadom, de alkalomadtán -

elbőgöm titkon magam verseim olvastán.

Ilyenkor, hogy el ne folyjak, a csöpögő csaphoz

megyek, kelyhem alátartom és ájult magamhoz

nem hűen, sőt nagyon durván, jégbe hűtött vízzel

nyakonöntöm önnönmagam: NA, ENNYIRE NE BÍZD EL...!

 

Néha bizony - nem tagadom,de sűrűn mostanában -

jót nevetek verseimen, vagy nyerítek bátran.

Ilyenkor csak berohanok, ne hallja a szomszéd,

hogy a mérges ellensége tán ilyet is tud még,

mert Cyrano lényemet ne röhögje ki bárki,

csak olyan, aki ily verset tud utánam csinálni!

 

1
Your rating: Nincs (4 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Tihany

Összes vers

Összes vers : 6619

Összes próza

Összes próza : 424

Összes kép

Összes kép : 1044

Összes hangos vers

Összes audio : 39