Emberárban

Haász Irén képe

A nap fényétől vakultan 
csak megálltam és néztem. 
Köröttem motoszkált a ház, 
pinceszáj ásított rútan, 
szenes kübli a kézben. 

Az udvar sárga keramit 
és belőle középen 
a csatornából patkány bújt 
ki, rágcsálva vitt valamit, 
bevallhatom most, féltem. 

Néha házmester kongatott. 
Mint hajót a farvize 
– öblös hangját eresztve ki, 
a hír tudtunkra adatott – 
követte őt a snassz vice. 

Még megjelent a drótostót 
öszvér-biciklit tolva. 
Kést is fent síró köszörűn, 
s míg fütyörészve dolgozott, 
szikrák szálltak a porba. 

Előttem mind: az ószeres,  
jeges a jéghasábbal, 
hullnak az érmék, cincogó 
hegedű – népdal szárnyal, 
s a handlé rossz zakót keres. 

Elmentek mind, de itt maradt 
emlékük bennem, lágyan, 
s mint kis árkokban rekedt víz, 
csillogva szűrnek híg sarat 
dübörgő emberárban.

1
Your rating: Nincs (2 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 6 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Linda kutyám

Összes vers

Összes vers : 6607

Összes próza

Összes próza : 424

Összes kép

Összes kép : 1042

Összes hangos vers

Összes audio : 39