Ellopott felhők nyomában

Egy hétköznap este székembe leültem,
S próbáltam tanulni csendben kimerülten.
De szokás szerint egy perc múlva meguntam,
S azon pillanatban álomba zuhantam.
Azt álmodtam, hogy ellopták a felhőket.
Hogy miként tették nem is értettem őket.

Pedig épp néztem egyet: szállt ide s tova,
Egy pillanat múlva meg már semmi nyoma.
Egy helybéli rögtön egy asszonyra fogta,
Mert télen a fát is a szomszédból lopta.
„Dehogy...” mondom „hogy tudna felhőket lopni?
Hogy tudná puszta kézzel, ember megfogni?

Majd én kiderítem, hogy mi áll e mögött…”
S erre az öregember nagyot röhögött:
Ugyan már fiacskám, mit tudnál te tenni…?
Nem elég csupán az orrod után menni…
De én nekivágtam a kerek világnak,
Hogy a felhők nyomának utána járjak.

Se égen, se földön nem találtam semmit
De borzalmakat viszont láttam ezernyit.
Láttam árulást, bujálkodást, kapzsikat,
S irigy embert, ki meg is ölt egy másikat.
Ballagtam hetekig, kinőtt a szakállam,
De a felhők nyomát akkor sem találtam.

Viszont egész úton nyitva volt a szemem,
S ha nem láttam volna, talán el sem hiszem.
Nem is hittem volna, hogy a világ ilyen…
Ennyi évet éltem ily megromlott helyen,
S még csak fogalmam sem volt róla hol vagyok,
Mikor úgy döntöttem mindent hátrahagyok

Csak azért, hogy felhőket keresve menjek,
Hogy vize s árnyéka legyen az embernek.
Kérdésem azonban, hogy megérdemlik-e…
Mert arra, amit láttam, nincs varázsige.
Ha visszahoznám a felhőt az embernek,
A rakás szörnyűség nem szűnne ezzel meg.

Ezeken merengtem tűző napon állva,
Forró volt a levegő akár a láva.
A melegtől pedig végül összeestem,
De én még akkor is a választ kerestem.
Elájultam és mikor magamhoz tértem,
Már nem ott voltam… egy fehér márvány téren.

Ott volt az összes felhő a fejem felett,
Örömöm sosem volt még olyan önfeledt.
De nyomban jöttek felém fehér angyalok,
S én rögtön kérdeztem: „most mi lesz, meghalok?”
De ők az égvilágon semmit sem mondtak,
Csupán repkedtek, és egymással suttogtak.

Egy perc alatt olyan hűs lett a levegő,
Olyanná vált a tér, mint egy zord temető.
Egy alak jelent meg egy méterre tőlem…
Hihetetlen… maga az Úr állt előttem.
„Figyeltelek fiam, követtem utadat,
Látom a jövőd és ismerem múltadat.

Tudom, hogy mit teszel, ismerem szándékod,
Az embernek keresel vizet és árnyékot.
Egyszerű választás elébe kell nézned,
Hogy mi az, mit szeretnél, csakis te érzed.
Bár a kérdésemre választ most kell adnod,
Gondolkozhatsz rajta, nem kell elkapkodnod.

Látod te is mivé lett az emberiség…
Most pedig saját hibái tüzében ég.
Azt hinni, hogy ellopták a felhőt vétek,
Mert ez nem lopás, hisz nem is volt tiétek.
Én adtam tinéktek és most visszavettem,
Neked kell döntened: jól vagy rosszul tettem?

Egy választásod van, de az az egyetlen.
Mivel bátor voltál és nagyon önzetlen,
Felajánlom, hogy itt fent, gond nélkül élhetsz.
Ha nemet mondasz, a porban fekve ébredsz.
De ez esetben megmentesz minden embert,
Önzetlenségedért a felhőket kapod meg.

Viszont ha fent maradsz, nem érhet betegség,
Sem pedig árulás vagy egyéb szörnyűség.”
Ezek voltak hozzám szegezett szavai,
Eme két út közül kellett választani.
De ez annyira váratlanul ért engem,
Hogy érzések tucatja kavargott bennem.

Addig nem gondoltam, hogy létezik Isten,
De hamar rájöttem; eddig rosszul hittem.
De mire nyugodtan válaszoltam volna,
Megszólalt a falon a kakukkos óra…
Hogy mit választottam, nem tudja meg senki,
Sajnos én sem tudom, kár volt felébredni.

De azt hogy mit mondanék, érzem legbelül.
Mindenki döntött világunk sorsa felől,
Aki beleélte magát e helyzetbe.
Mindenki elképzelte vajon mit tenne.
Igaz, ez csak egy buta álom volt csupán,
De megtörténhet. Ha ma nem, majd azután.

2010-04-13

1
Your rating: Nincs (3 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 1 felhasználó és 3 vendég van a webhelyen.

Aktív felhasználók

  • grendorf

Legfrissebb kép

Tihany

Összes vers

Összes vers : 6617

Összes próza

Összes próza : 424

Összes kép

Összes kép : 1044

Összes hangos vers

Összes audio : 39