"...tutto vanità"

Gāyatrī képe
Kivételesek vagyunk :-)
Ha válaszolnom kellene arra a kérdésre: miért vagy számomra kivételes? - hát bizony nagy bajban lennék. Nemcsak mert szerintem felesleges volna. És nem is csupán azért, mert akármit válaszolnék, nem lenne elég ahhoz, hogy visszaadja az igazságot. Nem is szólva arról, hogy sokmindent válaszolhatnék ugyan, de az a sok apróság még együttvéve sem tükrözné vissza az igazi választ. A baj itt az, hogy nem tudom, mihez kellene mérnem azt, hogy kiemelt helyed van az életemben.
 Mert hiába válaszolnám például azt, hogy sok a közös vonásunk: hasonló a hasonlónak örül, ennél mi sem természetesebb, s ha egyik ember a másikban talál valamit, ami nem új neki, hát azon mi a nem hétköznapi? Tán éppen az, hogy pont a nem hétköznapi dolgainkban hasonlítunk annyira? Hm, ezt megint dőreség volna leszögezni, mert itt felvetődne a kérdés: mihez képest nem mindennapi? Kinek a mércéjéről van itt szó: az enyémről vagy az átlagéról? Mert ha az átlag mércéjével nézem a dolgot, hát persze, hogy azt kapom válaszul: a nem hétköznapi tulajdonságaink egyezése a Titok. De az átlag itt nem számít; ha engem érint a kérdés, akkor persze, aszerint válaszolok, ahogy az én szemüvegemen keresztül látom, mit jelentesz nekem. Ilyenformán ha azon tulajdonságaink egyeznek, amelyek az átlagnak szokatlanok, nekünk viszont természetesek, akkor marad az az álláspont, hogy a választ máshol kell keresni. Akkor hát mégis, mi a Titok? Tán ahogyan kifejezed magad? Nem, ez megint nem jó válasz. Bárki lehet olyan természetes és szabad, mint te, s kinek sikerül, kinek nem: lehet, hogy kevés embernek sikerült azok közül, akiket eddig ismertem, de attól még, hogy te felbukkantál, ők nem lesznek kevésbé különlegesek. Tán neked sikerült valamivel leseperni őket? Ez megint dőreség, elvégre mivel tegyek különbséget? Egyik frappáns megjegyzés, dicséret, kedveskedően bizalmas szófordulat sem ér többet a másiknál, a lényeg az, hogy szívből jöjjenek. Ez ritkának ritka, az igaz, de szerencsére nem te vagy az egyetlen, akinek ami a szívén, az a száján. Mind a maga módján nyílt az, aki nyílt, ezen igazán ne múljék semmi. Akkor hát mi a válasz? Talán az, hogy fizikailag nagy a távolság, ami elválaszt bennünket, de lelkileg nagyon gyorsan közel kerültünk egymáshoz? Nem, ez megint csak nem megfelelő válasz: gondolj csak bele, rögtön jönne utána az a kérdés, hogy mire alapozom ezt a gyors összehangolódást., s akkor megint az elejére jutnánk vissza. Nemde van még egy lehetséges válasz, miszerint semmilyen pszichés akadály sem áll útjában annak, hogy önfeledten bolondozzunk, s még a "komoly" témákat is elvicceljük időnként. Hoppá, ácsi! Itt is ugyanaz a probléma, ami az előzőnél: továbbgondolva ugyanoda térnénk vissza. Hanem most már akkor tényleg fel van nekem a lecke...azonban ott van még az a válaszlehetőség is, hogy mindig rá tudsz mutatni a fényoldalamra, s ez tesz téged számomra különlegessé. Hm...újfent azt kell mondjam, nem elég. A sok apróság ugyanis, amit eddig végigzongoráztam, erre volna indoklás. Tehát ismét előjönne az önmagába térő ösvény.
 Ha hálásak vagyunk valamiért, fölösleges eszmefuttatásokat végezni róla, miért kaptuk, mitől teszi széppé életünket: minden apróságnak megvan a maga egyéni varázsa, s ez így természetes. Éppen elég, ha örülönk egy-egy ilyen ajándéknak: olyankor élünk igazán. Hálás vagyok, amiért mindketten tudunk a másiknak örülni, s egyikünk sem kér magyarázatot a másiktól - ennél mi sem igazolhatja hívebben, hogy minden filozofálás hiábavaló.
 
(Kelt: 2011. szeptember 13.)
1
Your rating: Nincs (1 vote)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 6 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Meleg van ! ( Kinek a teste, kinek a lelke szép ! )

Összes vers

Összes vers : 6633

Összes próza

Összes próza : 425

Összes kép

Összes kép : 1044

Összes hangos vers

Összes audio : 39