A baleset

Endymion képe

A történet látszólag szimpla volt: egy álmos szerdai napon Kovács Lajos Béla 42 éves műkönnykészítő át akart kelni a kijelölt gyalogátkelőhelyen, ahol a balra nagy ívben kanyarodó CLX - 546 forgalmi rendszámú gépjármú elütötte. A baleset következtében K. L.B. 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A táppénzes papírokkal még nem volt gond,  azokat minden további nélkül kiállította a körzeti orvos - hanem a munkahelyén; ott adódtak a gondok.Hozzátartozik az igazsághoz, hogy K. L. B. több, mint 30 éve volt ugyanannál a cégnél. Levélpapír-hajtogatóként kezdte, innen fokozatosan avanzsált mind magasabb poziciókba.

Nos, amikor már csak fásli volt a lábán, bebicegett szeretett cégéhez, melynél még az maga az apja is kenyérkereső volt, hogy leadja a kórházi kezelés papírjait. Rögtön eszébe jutott Tapsonyi néni régi megfigyelése, miszerint a reumatológia mindig a harmadik emeleten van (és nincs lift)., ugyanis neki ide kellett a zúzódásos lábával bicebócán felbotorkálnia az emelet legvégén húzódó bérelszámolásra, a Gizikéhez.

A kávéscsésze nagyot koppant a kistányéron, a kiskanál finoman csendült, ahogy a kollegina átvéve a papírokat belenézett, szemeivel gyorsan átfutva őket gépe mellé téve szemüvege felett ránézve Kovács úrra megfellebezhetetlen hangon kinyilvánította az ítéletet:

- Ez nem jó.

- Nem jó? Hogyhogy nem jó?  - hökkent meg gyűrött ballonkabátjában mankójára támaszkodva K.B.L.

- Hiányos. - hangzott a verdikt.

- Dehát... csak ezt kaptam... - motyogta elfúló hangon a kabát.

- Nézze Lajoska!  (Nem lehetne inkább nézd, édes Bélám? pattant el egy  vágybuborék a ballonkabát felett), ez táppénz, mégpedig baleseti táppénz. Igaz?

- Igaz - mondta bűnbánóan Kovács úr.

- Na látja, pont erről van szó.

- Miről?

- A baleset ELŐTT minimum  két héttel be kellett volna adni az 1998/MCMIIC/Y2K-b jelzésű formanyomtatványt, melyet láttamoztat, aláirattat a baleset előidézőjével, minimum kettő tanúval és persze a megfelelő rovatokat saját magának is ki kell töltenie pl. autó típusa, színe, alvázszám stb.

- Hogyan? - a szemek zsebórányira tágultak.

- JAJ, NE LEGYEN MÁR ENNYIRE ÉRTETLEN! - Gizike hangja egy durcás kisgyerekére kezdett hasonlítani. A baleset előtt elmegy egy nyomtatványboltba (vagy írószerbe gyengébbek kedvéért), és ott kér egy A3-as Baleseti űrlapot (és a mellékletét), két példányost.

- De azt nekem honnan kell tudnom, hogy mikor lesz balesetem? Nekem például mindezidáig semmim sem volt eltörve, sőt, táppénzen sem igen voltam. Nézzen csak utána!

- Akkor vegye meg, és hordja magánál! Sohasem lehet azt tudni, mikor válik szükségessé!

- Dehát... - próbált érvelni, de letorkollták:

- Nincs dehát! Így nem jár a táppénz, a cég nem jogosult a kifizetésére, különösen nem a 100%-ra. Mit képzel, lopja az igazgató úr a pénzt?

- Igen - bólintott magában Kovács úr, ám így csak kifordult az ajtón, és mint aki valami rosszban sántikál lassan elindult a kijárat felé.

 

2014. X. 10.

 

1
Your rating: Nincs (2 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 10 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Meleg van ! ( Kinek a teste, kinek a lelke szép ! )

Összes vers

Összes vers : 6634

Összes próza

Összes próza : 425

Összes kép

Összes kép : 1044

Összes hangos vers

Összes audio : 39