Nélküled
Most belehalok a zajba és csöndbe,
Melyek gyakran nélküled vesznek körbe,
Most elmondom neked halkan és törve,
Hogy ne legyek már többé meggyötörve.
Most a legszebb szavakkal teleírva
Szól e ki nem mondott szerelmi líra,
Most majd selymesen súgom oda néked:
Hogy ha kell, hát én megőrülök érted.
Most csodás a szemed, hajad s miegymás,
De hát nem vagy egyéb, csak egy látomás,
Most csak délibábként tűnsz fel előttem,
Kit el kell érnem maradék erőmmel.
Most nem érdekel, itt leszel-e holnap,
Már nem tudok bízni, s a kín kóstolgat,
Most mennem is kell, hadd vigyen a lábam,
S majd jelzem, ha boldogságra találtam.
Most mernem kell hát nagyokat álmodni,
Bízni magamban, néha tanakodni,
Most hinnem kell a hazug igazságban,
S nem ártani soha, senkinek a világban.
A szegény kis munkanélküli éneke
Valamikor régen, mindegy, mit reméltem.
BUDAPESTen éltem, vagy éppen vidéken.
Tanultam, sportoltam, rosszra nem gondoltam,
kicsi kerék voltam a társadalomban.
KÖSZÖNöm az életnek a sok-sok szépet,
Amit akkor adott! Jaj, miért ért véget?
Tücsök voltam akkor, aki csak hegedült,
Ki a pódiumról mára már lekerült.
Senkit sem érdekel, milyen szépen húzta,
Gyűjtött volna KINCSet, akkor tán megússza!
Most a TELEFONját lesi állandóan
Jön-e visszajelzés innen, vagy amonnan?!
Kell-e valakinek a dolgos két keze?
Elszáll-e a bizonytalanság fellege?
Ki segíti fel majd, ha elgyengül teste?
Tán a KEGYes HALÁL! Vagy esetleg az se!
Szemeidről
Szelíd barnasága
nyugtatón simogat,
mint friss barka ága
tavaszt szólít, s fogad.
Zöldellő smaragdját
álmaimba fűzöm,
s kő-virág alakját
fülem mögé tűzöm.
Tán szürkét is láttam
megcsillanni benne...,
s többé már nem vártam,
bárcsak enyém lenne...,
hisz ott lakik mélyen,
hol nem járt még senki,
lélekmeredélyen
csak Ő tud felmenni...
Húsbavágó tévedés…
Lekorholt a feleségem,
mert nem volt több eleségem,
sem nekem, sem a családnak.
Vége már a kacsalábnak,
ami még volt a frigóban.
Eltűnt, mint mag a rigóban.
Szörnyű hangot ad ki torka:
- Takarodj a sarki boltba!!! –
Siettem, nem volt mit tenni.
Akármilyen holmit enni
nem adhatok a kölköknek.
- Húsnak örülnek! Töltöttnek. -
Hasított belém az ötlet.
Először egy aztán öt lett.
Míg Soroltam a sok kaját,
már téptem a bolt ajtaját.
Nézem én a fáradt hentest,
nem jellemezte pihent test.
Orosz származású egyén.
Dús szőrzet van izmos begyén.
Jól ismerem. Neve Kolja.
Vadul a hűtőt pakolja.
Nézd mit tett ki most! Húst pultra.
Az aztán a non plusz ultra.
Nem várom meg, hogy más kérjen.
- Abból 30 kilót mérjen! –
Szóltam oda csak úgy lazán.
- Hús mennyország az új hazám. -
Gondoltam magamban némán,
de Kolja csak furcsán néz rám.
Mert amit a pultra rakott
(ezzel lőttem én a bakot)
nem volt sertés, marha, birka,
csak a csemegés Katinka.
Boldog Karácsonyt
B éke és nyugalom legyen
O tthonotok törzsvendége
L obogjon szeretet tüze
D uruzsoljon fel az égre!
O daérjen mindenhova,
G ondolva az Égiekre!
K éz a kézben összefogva
A lkossunk kört a fa körül,
R agyogjon arcunk mosolya,
Á ldott legyen mind, ki örül.
C sillogjon az ünnep fénye
S zemeink szép sugarában,
O sszuk szét most örömünket,
N e legyen senki magában!
Y ork zord tele se riasszon,
T annenbaum vígasztaljon!
