Kis-Hárs-hegy
Párafátylát lehajtotta,
arcát rejti, alig látszik,
kacsintgat a Gellért-hegyre,
Napsugárral bújócskázik.
Leveti szép zöld kosztümét,
barna csipke új ruhája,
tetején, mint úri ékszer,
kilátó a koronája.
Élvezi az ősz illatát,
az utolsó napfény-csókot,
erdőjárók mély sóhaját,
tölgylevéllel küldött bókot.
2011. szeptember 21.
A hencegés jogán
Szerénység félre! Én most hencegek.
Leközölték már néhány versemet,
(magatartásom gúnyból szőtt erény)
hümmögtek páran: nem rossz költemény.
Volt aki így szólt: verse elragad,
más meg így: pajtás, ne bízd el magad!
Tanácsaikat mindet követem,
kijött tavaly a verseskötetem,
s egy idős néni felhívott minap:
fiam, a verse mind-mind vádirat,
fájó közelkép, száműzött idill,
ám, ami fontos, értem, amit ír.
Kushadjon lelkem büszkesége, mert
néhány jobb versem költővé emelt?
Ámulj világ, s ti megverselt egek
bocsássatok meg. Én most hencegek.
Esős délután
Már megint esőben fürdik a város,
a házak fényes, nagy ablakszeme
álmosan csillog. Árva a gitár most,
sarokban búsul, nem szól a zene.
Itallal kezemben erkélyen állok,
nézem a ferde, magas fák sorát.
Orromban esőszag, nedves platánok
kötik meg a város könnyű porát.
Függönyöm szikrázik, ha megérintem,
elektromos lett a friss levegő,
kontúrját vesztette szobámban minden,
mint elhagyott, régi, vad temető.
Szétdobált könyvek és cd-k az ágyon,
vibrál a pc, senki sem keres.
Aludni kellene, csak erre vágyom,
de holnap új reggel: még ne temess.
Szerelem-Mese
Réges-régen, ifjú hévvel szerelembe estem,
Azt az érzést évek óta kutatva kerestem.
Addig sivár életemben fénysugár tűnt elő,
Lét-égboltom Napja elől eltűnt a zord felhő.
Ismerkedtünk, barátkoztunk, éreztem, hogy végem:
A szívemet összetöri, megígérte nékem...
Nem hittem a szavaiban, éltetett egy álom,
És, hogy végül betartotta, már hiába bánom!
Egy ligeti rozzant padon sokszor megpihentünk,
Sűrű erdő tisztásain őzikét kerestünk,
Eldugott, kis parkolóban beszélgetett lelkünk,
Míg egy kedves panzióban boldogságra leltünk...
Megtanultam nappalokban könnyek között élni,
És az éjjel leple alatt fájdalmasan félni
Attól, hogyha elveszítem, üres lesz a világ:
Szerelemkert ágyásában nem nyílik több virág.
Ördöggel is alkudoztam, eladtam a lelkem,
Cserébe csak annyit kértem: maradjon meg nekem!
Úgy éreztem, mást szeretni nem tudnék már soha,
Így az árat megfizettem, nem becsültem sokra...
Vágytam Vele boldogságot, és nem vettem észre:
Érzelmeim megfojtották, kimondta, hogy VÉGE!
Szeretetté szelídülve éltünk át több évet,
Ám, feledni sosem tudtuk, azt a fájó Szépet...
Aranyfésű
Néha nem kellenek a szavak,
szemeid mindent elmondanak.
Nem hoztad le nekem a Holdat,
de velem osztod meg sorsodat.
Tizenkét évünkben volt minden,
fent és lent, a házasság ilyen.
Ki mást kiált, nem mond igazat,
sokan mit mutatnak, kirakat.
Előző kusza életemhez
aranyfésűt nyújtottál nekem.
Ahogy lágyan csókolod kezem,
abban benne van, a szerelem.
