alak-art.hu

Többmillió füzet őrzi rőt kézjegyem,
a sarokban alul: lendülő „láttam”-om,
ezerszer mondtam el:  „A szög derék legyen!”
s negyven éve nőttek  szemek a hátamon…

Ősz hajszálaimat, tudom,  tőled kaptam,
mikor Paganini-ként  Chopin-t játszottál
idegeimen, ám én szolgamód hagytam,
s néha lapoztam is előtted a kottát…

Búcsút veszünk végleg, bús arcomat többé,
megülő krétapor-felhőben, nem látod,
hivatalosan ma válok lenge köddé,
s holnaptól nem leszek keménykéz-tanárod…

Hiszem, majd imába foglalod nevemet
a tudásért - diplomád előtt félúton,
ám inkább...lehetnél „trendi” is ehelyett:
csak nyomj egy laza „lájk”-ot rám a Facebook-on!

2012. január 6.
 

(Alkalmi vers, február 19-ére)

Mottó:
„Fontos sajtlelőhely Eidam,
de te költőket ne-velj, Damm!”

Régen, kik az időt mérték,
ősi, órásnépek voltak.
Ám, hogy mi az időmérték
kitől tudják élők, s holtak?

Akárhogy is vélekednek
tudós népek (gyengék ezek!,
Mezítláb vágnak a hegynek).
Én most egyet megnevezek

azok közül, kik szerintem,
(megjegyzem: nincs köztük Imre),
mivel mellettük szól minden,
méltóak a költő címre.

DnB is egyetérthet,
lesz még itt villamospótló,
ám ami most minket éltet,
nevezhetjük úgy, hogy: Holdló.

Tudja ő, hogy fagyott tavon
nem kelepel fél-láb gólya,
viszont mindenkinek vagyon
(rejtett) Stróman Ildikója.

Emlékszem egy görbe estre,
Bor és Streit Gabi is vót ott.
A piától, falra festve
láttam Csatlós Sziki Lótot.

Azt hittük, széles jó kedvünk
tán másnap reggelig kitart,
ebben bízva énekeltünk
néhány Tőkésmozgalmi dalt.

Na, de most (az idő szorít)
tényleg hulljon le a lepel.
Az az igazság, hogy Dodit
ünnepeli egész Csepel.

D orombol már Bográcsgulyás
O lyan ez, hogy meg kell szokni.
D e a korán ágyba bújás
I s ugrik, ha nyávog Zokni.

H atvan év, az szinte semmi,
A mikor nem nyűg a hajtás.
T olókocsit sem kell venni.
V ivát, öcsém! Vivát, pajtás!
A verseid sugározza felülről reánk az éter.
N eked szurkol ma a „bratyód” – egy bizonyos István Péter!