Moirák
35 x 50 ceruza, toll
Gren Bátyám 68
Ha lenne ihletem, Bratyó, talán most
szonettbe önteném a rímeim.
De elkerült a múzsa, óh, az álnok,
s ma tisztán állnak itt papírjaim.
Ne hidd azért, hogy nem tudom, mi van ma!
Te megszülettél 'negyvenöt körül.
E nap tehát a születésed napja,
sok ismerősöd ennek most örül.
E hatvannyolcadik ok az örömre
az általad preferált körökbe'
vidáman teljen, egyél, igyál, nevess!
S utána még harminckettő jöjjön,
sokáig élj ezen a szép földön,
kívánom, hogy száz éves is lehess!
Erdőmese
(Tavaszi lágy szellő lebben,
még a madarak is csendben.
Habzó szájjal, bús-kesergőn
róka szalad át az erdőn.)
- Segítsetek! Mi lesz vélem?
Farkas falka veszi vérem!
Tépik húsom, marcangolnak,
felkoncolnak, darabolnak!
Erdőlakók tanakodnak
fejvakarva gondolkodnak:
- Nincs is az erdőben farkas,
mókus farka csak hatalmas.
- Mert éjjel farkassá váltak!
Láttam, vámpírokkal háltak!
Véres szájjal ecsetelték,
hogy tépnek szét rókát, medvét!
Én vagyok az erdő őre,
kinek túl vastag a bőre,
vámpírfogak bár harapnak,
ellenállok minden vadnak!
- Róka uram, s én epedve
(vágott közbe a nagy medve)
építettük ezt a lakot,
bár átaludtuk a fagyot,
tudjuk, téli álmunk alatt
vérrel kentek minden falat,
s késük fenték ránk naponta!
Hallottuk! A görény mondta!
(Ezalatt a mókus-csorda
szorgosan a makkot hordta,
nem volt gondjuk más állatra
csakis az új mókuslakra.
Hol reggel vidáman keltek,
szép jövőről énekeltek,
mert a mókus szelíd állat,
nem takar be róka-vállat.)
Az végvári vitézekhez, az csata estvéjére
Vitézlő hős ifjak az nagy vár udvarjába,
Eljött élteteknek az pokoli próbája.
Támadja az várat az török garmadája.
Múlassátok az napot féktelen vígsággal.
Az vígasság teljen tinéktek szép leánnyal,
Holnap lészen nagy próbátok az vad csatákkal.
Ha ma lészen útolsó napotok nyugvása,
Készüljetek bátorsággal az nagy tusára,
búcsúztat titeket az nagy harang zúgása.
Szerelem
Elalvás előtt kedvesem
mutasd fel tested minden este,
s én titkod újra ellesem
hajlékaidat felkeresve.
Elől lohol a szenvedély,
kövesd, akard, utol kell érned.
Szívedben ott az engedély,
a vágyad győzze le szemérmed!
Simítsd homlokod gödreit,
karom puha párnára fektet,
az éjszakát ma töltsd el itt.
Arcodról a verejtékcseppet
nyelvem hegyével csókolom,
rózsaszirmon gyöngyöző harmat,
csillogó pászta óboron,
melyen kívánás vére alvad.
Gerinced járja lüktetés
törjön mattá pupillád fénye,
érezd kínzón, hogy oly kevés
a levegő, egyre több kéne.
Szemsugár szőtte szárnyakon
tobzódjon testünk szilaj tánca.
Kapkodó öklöd hátamon
nászindulónk dallamát játssza!
Tiéd legyen a pillanat,
akard, hogy én okozzam veszted,
prédára úgy add át magad,
hogy áldozatul itt a tested.
Vedd át örömöm ritmusát,
ütemre hív ziháló melled,
amely mellemmel vív tusát,
bimbóidon vágy-áram gerjed.
Lángoló bőröd vesse szét
a hasadra tapadó inget,
hűséged megnyíló ölét
mutassa meg. Akarva minket,
hogy az a végső robbanás
a beteljesülést ígérve,
megváltozón maradjon más,
s mindkettőnket egyszerre érje.
Győzzünk együtt a túlerőn
torkunkból szakadt őrült jajjal,
s köszöntsön győztes harcmezőn
szerelmes álommal a hajnal.
