Gyönyörű szakadás
Indulsz, s én sokáig nézek utánad,
utadat lelkem vigyázza, olvadó
pillanat, puha zápor, hull a bánat,
hiányod áradó, szürke, nagy folyó.
Indulok, sokáig nézel utánam,
távolodunk, a gondolat csapongó
kolibri szárnya verdes, dobbanásban
mér a szív egymásra dobott, szorongó
percet. Foltozunk gyönyörű szakadást,
bújva emlékekbe, sírva-nevetve
az idők kezdetétől várjuk egymást.
Áldás-átok napra nap, találkozás-
búcsú forgatag közepén csendesen
vársz és várlak életen, halálon át.
Tudatalattimhoz
2011. október 25.
Örökkön-örökké
Szél vagyok, te pajkos kis felleg,
habruhád libben fuvallatomra,
égi mezőn kacér táncod lejted,
vidáman bújsz ölelő karomba.
Megfújom bárányfürtöd tengerét,
nyakadra szellőcsókot lehellek,
elkapom kacagásod gyöngykönnyét,
a napnál is jobban szeretlek.
Ha est borít rád sötét felleget,
kis felhőm, leszek puha vánkosod,
álomtakaróm alatt lebegve,
égi mezőn, örök társad vagyok.
Őrződ vagyok
Szerelmet szül az éj a pamlagon,
Mikor a menny csillagágyára robban.
Reád terítem pelyhes paplanom,
Lekuporodva egy csendes sarokban.
Vigyázom álmod, mert őrződ vagyok,
Hozzád rendelt jókedvében az Isten.
Éberségemtől félnek a bajok,
S szeretetem az egyetlen kincsem,
Ami megóv attól, hogy arcodon
Könnyfüggönyét leeressze a bánat.
Idegenként is hozzád tartozom,
Neked taszít a tőled csent alázat.
Békén aludj, most én virrasztok ébren.
És ölelésed álmodban remélem.
http://www.youtube.com/watch?v=2792_SakSHA
Talán egy sejt
Kínozni tud néha a kérdés,
vajon mi fontosabb nekem:
ahonnan jöttem rossz talicskán,
vagy hogy merre tart szekerem?
Visszanézek és mindent látok,
tolong sok ősöm az úton.
Nevük, sorsuk fejből sorolnám,
de a jövőmet nem tudom.
Moccan lábam a régi dalra,
táncba ránt a történelem.
Ismerősök csapatja szólít,
és ölelgetne szüntelen.
Vérem ezernyi nemzedéke
szenvedésében is vidám.
Öklét rázza, fenyeget, vádol,
velük van harsogó vitám.
Mind reám tekint szemrehányón,
ahány, annyinak sorsa más.
Rajtam perlik saját bukásuk,
hisz én nem lettem folytatás.
Jelenemben jövő szaladgál,
de mindig közbeszól a múlt.
Csak azt lehet továbbtanulnom,
amit e sereg megtanult.
Vágyakoznék tapasztalásra,
habzsolnék méltó szellemet,
de bölcsességhez jutni, sajnos,
infúzióval sem lehet..
Talán egy sejt bennem barangol,
s már hatvan éve arra vár,
hogy héját törve szétömöljön,
mit nem taníthat meg tanár.
Talán. De már kemény a burka,
elfelejtem, s ő elfelejt.
Lehet, hogy sosem tudom már meg,
merre vánszorog az a sejt.
Beérem hát azzal, mi megvan,
fájón csikordul a kerék,
talicskámon, mely érkezéshez
s már távozáshoz is elég.
